SUSTAINABLE TECH 2023 konferencia – A technológia robbantja be a zöld gazdaságot
Április 25-én a Mariott Hotelben, Budapesten kerül megrendezésre a Sustainable Tech konferencia. Első alkalommal kerül sor a Sustainable Tech elnevezésű konferenciára, ami a fenntarthatóságon belül célzottan a technológia és klímasemlegesség közös pályájával foglalkozik. Olyan témákkal találkozhatnak a résztvevők, mint a tech-optimizmus, ami túlzott bizadalmat adhat a szereplők számára, hogy attitűdváltás nélkül is elérhetjük a 20-30 éves […]
Környezetmérnöki szakmai nap
Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetvédelmi Kara a Környezetmérnöki és Természettudományi Intézettel közösen 2023. április 19-én Környezetmérnöki Szakmai Napot szervez. A rendezvény célja, hogy olyan környzetmérnök szakemberek képzését segítsük elő, akik ismereteik, felkészültségük alapján hasznos munkatársaik lehetnek a jövőben a környezetiparnak. Igyekszünk minél közelebb hozni a szakmai életet az oktatáshoz. A programra meghívott előadók […]
Beszámoló a Dulovics Junior Szimpóziumról
Idén 2023. március 30-ánkerült megrendezésre a Dulovics Junior Szimpózium. Három szekcióban 15 előadó 12 előadását hallgattuk meg. A munkákat egy 5 tagú szakmai zsűri értékelte. – Farkas Egonné Zsuzsa: DMRV Zrt., MMK Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat – Kassai Zsófia: Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep – Dr. Bakos Vince: BME Alkalmazott Biotechnológiai Tanszék – Goda Zoltán: NKE […]
Major Veronikát, Kvassay Jenő emlékéremmel ismerték el
Büszkék vagyunk rá, hogy a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség alelnöke Major Veronika, a Víz Világnapja alkalmából a Szövetség és a BDL kft közös felterjesztésére miniszteri kitüntetésben részesült.
UNWATER 2023 – A HWP a MASZESZ közreműködésével kísérő rendezvényt szervezett
Március 23-án, az ENSZ 2023 VÍZKONFERENCIA keretében New Yorkban a HWP a MaSZeSz közreműködésével panelbeszélgetést szervezett “How to respond to the most urgent water-related development needs in the developing world? Bankable and sustainable WASH solutions” címmel. A rendezvény során Áder János, a Víz- és Klímaügyi Vezetői Testület tagja 4 pánkontinentális szakmai szervezet (EWA, ASEM WATER, AfWSA, WEF) […]
UNWATER2023 – Virtuális MaSzeSz Sideevent a Vízkonferencián
A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség büszkén számol be az UN WATER2023 konferencián szervezett virtuális kísérőrendezvényéről. A program fókuszába a teljes körű és/vagy fogyasztóközeli WASH megoldások banki finanszírozhatósága és megfizethetősége, valamint a horizontális és vertikális szolidaritás szerepe került. Cím: A VÍZ- ÉS SZENNYVÍZ-INFRASTRUKTÚRA BERUHÁZÁSI IGÉNYEI A SDG6 TELJESÍTÉSE ÉRDEKÉBEN Kovács Károly, a MaSzeSz […]
Energetikai képzések a Német-Magyar Tudásközpont szervezésében
Szíves figyelmükbe ajánljuk a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Tudásközpontjának (DUWZ) Energiahatékonysági képzéseit, amelyek rendkívül gyakorlatorientáltak, tematikájuk, felépítésük kifejezetten vállalatokra szabott. Hatékony segítséget nyújtanak résztvevőink számára a költségek jelentős csökkentésében, az energiahatékony üzemeltetésben. A képzés végén zárófeladatként egy energiahatékonysági projekt kerül kidolgozásra, mely azonnali megtakarítást eredményez. A projekthez szakmai segítséget kapnak a résztvevők az oktatói […]
XVII. Fotóposzter pályázat a Vízről
A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezetének (MHT BTSz) és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának (ME MFK) közös pályázati felhívása A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezetének (MHT BTSz) és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának (ME MFK) közös pályázati felhívása a 2023. évi Víz Világnapi Fotóposzter Pályázatra A MHT BTSz és az […]
UNWATER2023 – a Szövetség az ENSZ Vízkonferenciáján
Magyar szakmai szervezetként csak a MaSzeSz és a Hungarian Water Partnership (HWP) kapott akkreditációt
Óbudai Egyetem „Települési szennyvízgazdálkodási szakmérnök” szakirányú továbbképzési szakot indít
Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar „Települési szennyvízgazdálkodási szakmérnök” szakirányú továbbképzési szakot indít 2023. februári kezdéssel A képzés besorolása: ISCED 5B A képzés időtartama: 3 félév, levelező tagozaton, a konzultációkra blended (kontakt és online) formában a félév során max. 3 alkalommal, péntek-szombati napokon kerül sor. A képzés részvételi díja: 300.000.-Ft/félév. A […]
