Barion Pixel

Hírek

Ipari víztisztítás, technológiai víz-szolgáltatás Szakmai Nap

A MaSzeSz az elmúlt időszakban próbálta bemutatni, hogy az ivóvizünket hogyan termeljük meg, hogyan tesszük alkalmassá arra, hogy fogyasztható legyen. Bemutattunk technológiákat, hogy a keletkezett szennyvizeket – mind ipari, mind kommunális – hogyan lehet, kell tisztítani. Tettük ezt mindazért, hogy az unokáinknak is egy élhető bolygót hagyjunk örökségül.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar felvételi 2018 – közszolgálati ösztöndíjas képzés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar 3 alapképzési szakot hirdet, melyre várja a már diplomával rendelkező jelentkezőket is, egyedülálló közszolgálati ösztöndíjas képzéseire.

Gyűjtőhálózatok modellezésével és monitoringjával kapcsolatos DHI oktatás

2018-ban két-két tanfolyam is indul a DHI Hungary Kft. szervezésében, mely szervesen kapcsolódik a települési gyűjtőhálózatok modellezéséhez és monitoringozásához.

Támogatói felhívás 2018

Támogatói csomagok 2018

Tisztelt Partnerünk!

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség 2018. évi szakmai rendezvényeivel kapcsolatban, olyan támogatói csomagokat ajánlunk figyelmébe, amelyekkel célunk, hogy kölcsönösen előnyös formában valósuljon meg az Önök szervezetének társadalmi szerepvállalása és a MaSzeSz működési költségeinek biztosítása.

Kis- és közepes szennyvíztisztító telepek téli üzeme Szakmai Nap – összefoglaló

Teli uzem tamogato

Kis- és közepes szennyvíztisztító telepek téli üzemének gyakorlati gondjait és hibaelhárításának módozatait vette górcső alá 2017. december 5-én a MaSzeSz Szakmai Napja a Lurdy Házban.

A hazai vízipar külpiaci tevékenységét előmozdító pályázati program 2018. évi felhívása

A hazai vízipar külpiaci tevékenységének támogatása érdekében a Külgazdasági és Külügyminisztérium a mai napon közzétette 2018. évi pályázati felhívását, amelynek keretében összesen 270 millió forint összegben nyílik lehetőség a hazai vízipari szereplők által benyújtott pályázatok támogatására.

Ipari Szennyvíztisztítás Szakmai Nap – összefoglaló

Ipari szennyviz tamogato

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) Ipari Szennyvíztisztítás címmel 2017.november 30-án tartott szakmai napot. Az ipari szennyvizek tisztítása napjainkban kiemelt fontosságú, a szabályozás szigorodásával, valamint az iparágak és így az ipari szennyvizek sokféleségét tekintve pedig komoly kihívást jelent mind a tervezésben mind pedig az üzemeltetésben. A fenntartható erőforrás gazdálkodás, természetes vizeink védelme, valamint a gyártási technológia költség-hatékonysága érdekében egyaránt egyre fontosabbá válik olyan megoldások kidolgozása, amely a szennyezőanyagok ártalmatlanítása mellett a szennyvízáramokban megjelenő értékes anyagok és a víz visszanyerését is célozzák.

Dr. Dulovics Dezső Junior Szimpózium 2018.

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetségnél kiemelten fontosnak tartjuk a fiatal szakemberek támogatását, elismerését, látásmódjuk, újszerű ötleteik megismerését. E gondolat mentén rendezzük meg immár nyolcadszor a Junior Vízgazdálkodási Szimpóziumot március 22-én.

KSZGYSZ 18. Környezetvédelmi Bál

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége ez évben is megrendezi a hagyományos Környezetvédelmi Bált, amelynek különös jelentőséget ad, hogy a Szövetség immár 25 éve fogja össze a felelős környezetvédelmi vállalkozásokat és próbálja a környezetipar és a környezetvédelem érdekeit általában is képviselni.

A MaSzeSz 2018. évi Szakmai rendezvényei, Tematikus Szakmai Napjai

Küldetésünk, hogy a vízgazdálkodásban érintett szereplők összekapcsolásán és együttműködések kialakításán túl, a szakmai tudás és információ terjesztésével, illetve az együttgondolkodás és a magas színvonalú, megoldás fókuszú, proaktív együttműködés megteremtésével segítsük az ágazatban dolgozó szakemberek munkáját.Célunk, hogy a gyakorlatban is alkalmazható szakmai tudás a lehető legtöbb esetben kézzelfogható formában kerüljön tagjaink körében terjesztésre. 

Előző - Következő

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba