„A jót akarni kell!” – Főtitkári köszöntő
Ilyenkor év elején, érdemes visszapillantani, hogy az elmúlt időszak tapasztalataival gazdagodva tervezzünk jövőt, folytassuk feladataink, kapjunk új lendületet elképzeléseink megvalósításához. Visszatekintve pedig, el kell mondanom, jó érzés tölt el Szövetségünkkel kapcsolatban!
Ipari víztisztítás, technológiai víz-szolgáltatás Szakmai Nap
A MaSzeSz az elmúlt időszakban próbálta bemutatni, hogy az ivóvizünket hogyan termeljük meg, hogyan tesszük alkalmassá arra, hogy fogyasztható legyen. Bemutattunk technológiákat, hogy a keletkezett szennyvizeket – mind ipari, mind kommunális – hogyan lehet, kell tisztítani. Tettük ezt mindazért, hogy az unokáinknak is egy élhető bolygót hagyjunk örökségül.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar felvételi 2018 – közszolgálati ösztöndíjas képzés
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar 3 alapképzési szakot hirdet, melyre várja a már diplomával rendelkező jelentkezőket is, egyedülálló közszolgálati ösztöndíjas képzéseire.
Gyűjtőhálózatok modellezésével és monitoringjával kapcsolatos DHI oktatás
2018-ban két-két tanfolyam is indul a DHI Hungary Kft. szervezésében, mely szervesen kapcsolódik a települési gyűjtőhálózatok modellezéséhez és monitoringozásához.
Támogatói felhívás 2018

Tisztelt Partnerünk!
A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség 2018. évi szakmai rendezvényeivel kapcsolatban, olyan támogatói csomagokat ajánlunk figyelmébe, amelyekkel célunk, hogy kölcsönösen előnyös formában valósuljon meg az Önök szervezetének társadalmi szerepvállalása és a MaSzeSz működési költségeinek biztosítása.
Kis- és közepes szennyvíztisztító telepek téli üzeme Szakmai Nap – összefoglaló

Kis- és közepes szennyvíztisztító telepek téli üzemének gyakorlati gondjait és hibaelhárításának módozatait vette górcső alá 2017. december 5-én a MaSzeSz Szakmai Napja a Lurdy Házban.
A hazai vízipar külpiaci tevékenységét előmozdító pályázati program 2018. évi felhívása
A hazai vízipar külpiaci tevékenységének támogatása érdekében a Külgazdasági és Külügyminisztérium a mai napon közzétette 2018. évi pályázati felhívását, amelynek keretében összesen 270 millió forint összegben nyílik lehetőség a hazai vízipari szereplők által benyújtott pályázatok támogatására.
Ipari Szennyvíztisztítás Szakmai Nap – összefoglaló

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) Ipari Szennyvíztisztítás címmel 2017.november 30-án tartott szakmai napot. Az ipari szennyvizek tisztítása napjainkban kiemelt fontosságú, a szabályozás szigorodásával, valamint az iparágak és így az ipari szennyvizek sokféleségét tekintve pedig komoly kihívást jelent mind a tervezésben mind pedig az üzemeltetésben. A fenntartható erőforrás gazdálkodás, természetes vizeink védelme, valamint a gyártási technológia költség-hatékonysága érdekében egyaránt egyre fontosabbá válik olyan megoldások kidolgozása, amely a szennyezőanyagok ártalmatlanítása mellett a szennyvízáramokban megjelenő értékes anyagok és a víz visszanyerését is célozzák.
Dr. Dulovics Dezső Junior Szimpózium 2018.
A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetségnél kiemelten fontosnak tartjuk a fiatal szakemberek támogatását, elismerését, látásmódjuk, újszerű ötleteik megismerését. E gondolat mentén rendezzük meg immár nyolcadszor a Junior Vízgazdálkodási Szimpóziumot március 22-én.
KSZGYSZ 18. Környezetvédelmi Bál
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége ez évben is megrendezi a hagyományos Környezetvédelmi Bált, amelynek különös jelentőséget ad, hogy a Szövetség immár 25 éve fogja össze a felelős környezetvédelmi vállalkozásokat és próbálja a környezetipar és a környezetvédelem érdekeit általában is képviselni.