Fejlődő vízügyi oktatás az NKE-en
Jelentős infrastrukturális fejlesztések előtt áll a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bajai Víztudományi Kara. 2019. március 21-én Bíró Tibor dékán a „Decentralizált Szennyvíztisztítás” című konferencián arról beszélt: a kormány kétmilliárd forintot ítélt meg az oktatási és kutatási infrastruktúra fejlesztésére, melynek keretében új laborkomplexumok épülnek és minden olyan feltétel megújul, ami az eddiginél is hatékonyabb építőmérnök, környezetmérnök és vízügyi üzemeltetési mérnök képzést tesz majd lehetővé.
Pályázati felhívása a 2019. évi Lampl Hugó Emlékplakett elnyerésére
A Hivatalos értesítő 2019. február 7-i számában megjelent a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának pályázati felhívása a 2019. évi Lampl Hugó Emlékplakett elnyerésének kezdeményezésére.
Szakmai szövetség és az üzleti szféra együttgondolkodása a vízválság megelőzéséért
A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) március 27-én üzleti fórumot szervezett, melynek központi témája a XXI. századi vízügyi helyzete volt. A magyar GDP 30%-át termelő 87 tagvállalatot tömörítő szervezet üzleti reggelijét vállalatvezetők és szakértők részvételével tartott műhelymunka követte, amelynek célja az volt, hogy konkrét üzleti lépések fogalmazódhassanak meg, melyekkel a vállalatok aktívan tehetnek a vízválság megelőzéséért.
„VIZET MINDENKINEK” – A Víz Világnapja
Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját. Ebben az évben az esemény szlogenje: Vizet mindenkinek! Ez a jelszó pontosan érzékelteti, milyen nagy kihívás ma a világban, hogy minden egyes ember számára elérhető legyen a víz. A Föld lakóinak 1/5-e él vízhiányos területeken, itt az emberek, állatok, növények sem jutnak elegendő vízhez. Ha víz hiányában a növény és […]
Elhunyt dr. Abonyi István

Március 19-én, életének 72. évében elhunyt dr. Abonyi István okl. gépészmérnök, az Eötvös József Főiskola nyugalmazott docense.
Hatékonyság a vízellátásban – alternatívák, indikátorok, hiedelmek
Az idén tíz éves PollackExpo keretein belül került megrendezésre Áder János köztársasági elnök fővédnöksége alatt a III. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia, melyet Kovács Károly, a Magyar Víz- és Szennyvíztisztítási Szövetség elnöke nyitott meg Pécsett.
Prof. Emerita Dr. Dulovicsné Dombi Mária dr. professzor asszony búcsúztatása
Ezúton tájékoztatjuk mindazokat, akik ismerték, hogy Prof. Emerita Dr. Dulovics Dezsőné temetése 2019. március 11-én (hétfő), 11 óra 15 perckor lesz a Farkasréti Temető Makovecz termében. (Cím: 1124 Budapest, Németvölgyi út 99.)
Születésnap, és még sokkal több… – A 2019. évi Dulovics Dezső Junior Szimpózium beszámolója

Nyitott szellem. Egyenes gerinc. Érző szív.
Nyitott szellem… mert Prof. emerita Dr. Dulovics Dezsőné, Marika szinte gyermeki kíváncsisággal és tűzzel teli érdeklődéssel fordult a vizes kihívások, és szakmája széles területe felé. Nagy intelligenciával és nyitott gondolkodással vette észre még az övétől távolabb eső területeken születő értékes eredményeket is, példás tisztelettel és alázattal szánt ezekre figyelmet. Hozzászólásait és kritikáit a legnagyobb jóindulat és a segítő szándék hajtotta. A Hírcsatorna főszerkesztőjeként lenyűgöző alapossággal ment utána és írt magas színvonalú részletes összefoglalókat a konferenciák és szakmai napok programjában megjelenő munkáknak, valamint gondozta értékes szakmai kéziratok megjelenését, amire a jó szemmel kiválasztott fiatalokat is nagy türelemmel buzdította.
Tapasztalatok és kihívások a membránnal történő víztisztításban Szakmai Nap
Az elmúlt évtizedekben az ivó- ipari víz és szennyvíztisztításban fokozatosan növekedett a membrántechnológiai alkalmazások száma. Miközben a világ számos országában a membrántechnológia meghatározó szerepet kapott, hazánkban az elterjedés sebessége valamivel kisebb volt. A membránalkalmazások létesítésének ára folyamatosan és jelentős mértékben csökkent, eközben a technológiai tulajdonságaik (szennyezőanyag eltávolítás hatékonysága, energiafelhasználás) egyre kedvezőbb.
Tapasztalatok és kihívások a membránnal történő víztisztításban
Az elmúlt évtizedekben fokozatosan növekedett a membrántechnológiai alkalmazások száma az ivó-, ipari víz, és szennyvíztisztításban. Miközben a világ számos országában a membrántechnológia meghatározó szerepet kapott, hazánkban az elterjedés sebessége valamivel kisebb volt. A membránalkalmazások létesítésének ára folyamatosan és jelentős mértékben csökkent, eközben a technológiai tulajdonságaik (szennyezőanyag eltávolítás hatékonysága, energiafelhasználás) egyre kedvezőbb.