Barion Pixel

Együttműködési megállapodás az RVSzSz-szel

A Regionális Viziközmű Szolgáltatók Szövetsége és a MaSzeSz együttműködési megállapodást írt alá 2023 november 6-án.

A szervezetek célja, hogy különböző területeken meglévő erősségeiket egyesítve, minél hatékonyabban tudjanak fellépni az ágazat képviselete és az ország vízellátásának zavartalan, korszerű és költséghatékony biztosítása érdekében. A partnerség fókuszában a tudásmegosztás, az ágazaton belüli és más ágazatokhoz kapcsolódó információcsere áll, a felek továbbá igyekszenek egymás számára könnyen hozzáférhető, támogató partnerséget biztosítani érdekképviseleti tevékenységük során.

Az együttműködéshez, illetve a Nemzeti Vízművekkel már korábban meglévő megállapodáshoz köthető, hogy az RVSzSz két -korábban még nem-tag- vállalata, az Alföldvíz és a Tiszántúli Regionális Vízművek is belépett a MaSzeSz-be. A két vállalat szakértői (Fekete Alexandra és Veress Hajnalka), már a Szövetség által rendezett Planet konferencián is előadóként szerepeltek két előremutató, az agrárium és a vízgazdálkodás kapcsolódására-építő projekt bemutatásával.

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba