Barion Pixel

Elkészült a Mentor Egyesület Stratégiai terve

A MENTOR EGYESÜLET STRATÉGIAI TERVE összefoglalja azokat a célokat, eszközöket és indikátorokat, melyek segítségével a MASZESZ Mentor egyesület egy erős, magánszemélyekből álló szervezetté válhat, így nyújthatunk a fiataloknak és a szenioroknak szakmai közösséget.

Részt vettünk a Decentralizált Szennyvíztisztítási Konferencián

Harmadik alkalommal rendezték meg a Decentralizált Szennyvíztisztítás Konferenciát június 12-én Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karán (VTK).

Kovács Károly és Patziger Miklós is fokozott aktivitással vett részt a rendezvényen.

Megjelent az EWA 2024/25-ös évkönyve

Megjelent az Európai Víz Szövetség legfrissebb évkönyve az elmúlt év konferenciáinak, eseményeinek a bemutatásán túl számos érdekes cikkel.

A vízről a Kék Bolygó magazinban

Kovács Károly a Szövetség elnöke beszélt többekkel együtt (Siklós Gabriella-OVF, Kovács Erik-Klímapolitikai Intézet) a televízióban az ország speciális vízhelyzetéről, a globális problémákról.

A video víz blokkja 10:15-nél kezdődik.

 

Az UNICEF klímahősök rendezvényen voltunk

Az Unicef  másodszor hívta meg a vízágazat képviseletében a Szövetséget, iskolák, diákok számára szervezett, környezettudatosságot, tudatos fogyasztást és fenntartható életvitelt népszerüsítő rendezvényére. Az Eötvös 10 művelődési központba Káli Andrea, Göttlinger Dóra és Rózsa Bálint vitte el a MaSzeSz szemléletformáló … Elolvasom

Öveges József technikum látogatása az érdi szennyvíztelepen

Alább közöljük Sinkáné Farkas Mariann beszámolóját az Öveges József iskola környezetvédelmi technikus tanulói számára, a Szövetség közreműködésével szervezett érdi tanulmányi kirándulásról. Köszönjük dr Papp Máriának a szervezésben való aktív részvételt.

Gratulálunk Patziger Miklósnak!

A Szövetség alelnöke, dr Patziger Miklós, múlt héten vette át a Magyar Tudományos Akadémia doktori oklevelét.

Szükséges új kompetenciák – felmérés

Vajon az Ipar 4.0, a mesterséges intelligencia, vagy a digitalizáció milyen új, vagy eddig nem kellő súllyal oktatott kompetenciák meglétét igényli.  Kérjük, hogy a csatolt kérdőív kitöltésével segítse az Óbudai Egytetem oktatási programjának megújítását! Elolvasom

Blue Deal konferencia Szófiában: Összefogás egy víztudatos társadalomért

Dr Kovács Károly PhD, az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) korábbi elnöke, szakmai felszólalóként vett részt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EESC), a Bolgár Ipari Tőke Egyesület (BICA), a Water Europe és a Veolia szervezésében április 16-án Szófiában megrendezett magas … Elolvasom

EWA konferencia Pulában: Csapadékvíz-tisztítás

A Szövetség képviseletében Dózsa Péter adott elő „A közlekedési területekről származó diffúz vízszennyezés megelőzése” címmel az EWA és a Horvát Vízszennyezés Elleni Társaság 4. közös konferenciáján, melynek témája:  Érzékeny és védett területek vizeinek védelme (International Conference WATERS IN SENSITIVE AND … Elolvasom

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba