Áder János podcast beszélgetései Szöllősi-Nagy Andrással
Kedves Tagjaink!
Ajánljuk figyelmükben Áder János úr Szöllősi-Nagy Andrással folytatott podcast beszélgetéseit, melyekben a globális- illetve hazai vízügyi vonatkozásokat vizsgálják:
A globálisan növekvő népesség teszi nagy kinccsé a vizet
A klímaváltozás 80 százalékát a vízen keresztül érezzük – vallja Szöllősi-Nagy András, aki szerint ez érinti a csapadék mezőket, a vízellátást, valamint a szélsőségek előfordulásának lehetősége is megnő. Utóbbi azt jelenti, hogy egyre gyakoribbak az árvizek és az aszályok. Mindez úgy, hogy a víz mennyisége nem változik. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának egyetemi tanára ezzel együtt nem kongatja a vészharangot, mert úgy véli, van remény. Megvan már az a technológia, amivel tudunk ezen változtatni. Ugyanakkor a víz miatti konfliktusok megszaporodhatnak. Környezetről, vízről, klímáról. Áder János és vendége beszélget a fenntartható fejlődés, klímaváltozás, vízválság aktuális kérdéseiről.
Óriási változásokra kell felkészülni
Az optimista változat szerint – amennyiben megfelelő mértékben sikerül visszafogni a szén-dioxid koncentrációt – Magyarországon a mostani század végére másfél – két fokkal emelkedik az átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti értékhez képest. Szöllősi-Nagy András szerint ez pont a 2015-ös Párizsi Klímaegyezményben előírt érték határán van. A pesszimista szcenárió azonban 6 fokot jelez előre, ami visszafordíthatatlan változásokat okozhat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának egyetemi tanára azt mondja, ez megnöveli a szélsőségek előfordulását: gyakrabban lesznek villámárvízek és hosszú, aszályos időszakok. Ami viszont már biztos, az osztrák és svájci gleccserek olvadása Magyarországra is hatással lesz. Környezetről, vízről, klímáról. Áder János és vendége beszélget a fenntartható fejlődés, klímaváltozás, vízválság aktuális kérdéseiről.