Barion Pixel

Dr. Kucsák Mónika – Dr. Bardóczyné Dr. Székely Emőke – COVID-19 megjelenésének hatása a vízgazdálkodásra

A jelenlegi vészhelyzet, amit a COVID-19 vírus megjelenése okozott, számos újszerű helyzetet teremtett sok szakterületen, így a vízellátás és szennyvíztisztítás területén is.

A víz mesterséges földi körforgása változik. Nagyon egyszerűsítve: vízigények nőnek, vízfelhasználás is, ráadásul tér-és időbeli megjelenésük is változik. Vízkészletek adottak, új egyensúlyi helyzet kialakítása kell, hogy cél legyen. A szennyvíztisztítás oly módon kapcsolódik a témához, hogy a szennyvízelvezető csatornahálózat potenciális veszélyforrás is lehet a COVID -19 tekintetében, a gócpontok megjelenésénél. A feltételezés alapja a 2003-as SARS vírus esete adta, mikor Hong Kong egyik kerületében karantén alatt lévő apartmanház lakói a szennyízelvezető hálózaton keresztül fertőződhettek meg az abban jelenlévő és a tömegárammal együtt mozgó vírus miatt. A vírussal kapcsolódni képes receptor az angiotenzin-konvertáló enzim 2 (ACE-2), többféle emberi sejt felszínén megtalálható: a légutakon kívül a tápcsatornában, vesében, központi idegrendszerben, stb. Ezzel magyarázható, hogy a vírus által okozott fertőzés nem csupán légúti, hanem tápcsatornai tünetekkel is járhat, a fertőzött egyén légúti váladékain kívül székletével is ürítheti a vírust. Ez hívta fel a figyelmet a szennyvízcsatorna lehetséges átviteli szerepére. Kutatások szerint a vírus 14 napig képes életben maradni a szennyvízben 4 ° C hőmérsékleten, 2 napig 20 ° C hőmérsékleten, és RNS-e 8 napig kimutatható, bár a vírus inaktiválódik. Kórházak szennyvizénél kísérleteztek a fertőtlenítéssel. Ennek eredményeképp bizonyosságot nyert, hogy a szennyvíz fertőtlenítése is inaktiválja a vírust. (Wang XW1, 2005) Jelenleg kutatások folynak Hollandiában, hogy izolálják a vírust a szennyvíztisztító telepeken (KWR Water Research Institute segítségével). A Corona vírust RNS-elemzéssel próbálják megtalálni a korábbi szakirodalom adatai alapján. Ezzel a módszerrel aktív és inaktív vírusfragmentek egységesen izolálhatók. A szennyvíztelepeken mért vírusszint meghatározásával pontosabb információt kapnának a vírusfertőzések számáról az agglomerációban. A tesztelés RT-PCR módszerrel történik, amivel képesek a Sars-CoV2 vírus génfragmenseit vizsgálni. Amennyiben reakciót ad a vírus genomja, akkor feltételezhető a jelenlétük. Erre utaló megbízható eredményt a 2020. március 15-én bevizsgált harmadik mintavételezés után kaptak. Egyelőre egy telepnél (Tilburgb) folyt vizsgálat az elfolyó szennyvízre vonatkozóan, ott nem találtak vírust. A cél a szennyvíz SARS-CoV-2 szűrése eszközként használható legyen a vírusok jelenlétének mérésére egy településen. Ha tovább folytathatják és validálhatják módszerüket, a vízágazatnak lesz olyan eszköze, amely értékes kiegészítő információkat szolgáltat a vírus humán populációban történő terjedéséről. Hiszen az egészségügyi tesztek száma véges, mint tapasztaljuk, nem tudják használatával száz százalékosan megállapítani a fertőzések számát. (KWR Water Netherland, 2020)

 

Tovább olvasom a cikket >>>

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba